roomlybox

A nyuszi-tojta-tricikli és a sonkás-medvehagymás kifli

A Húsvét lassan vetekszik a Karácsonnyal… mármint ajándékosztást illetően. Nem panaszképpen mondom, csak amikor az érkezéskor félig megtöltött csomagtartót távozáskor alig lehetett lecsukni, akkor elgondoztam, miért van az, hogy a nagyszülők – akik idestova 10 hónapja már dédszülők – és a szülők – akik ugyanezen oknál fogva nagyszülőkké avanzsáltak – miért gondolják, hogy éhen fogunk halni, ha elhagyjuk a családi fészket. De végülis ez nem baj, én nagyon szeretem a főztjüket, a finomabbnál finomabb sütiket, a sós ropogóst és a többieket. Ám mindezeken kívül még tojt a nyuszi bilit, mesekönyvet, pulóvert és persze egy hirtelenzöld, zenélő, tologatható-tekerhető triciklit! Ami – nem lévén számára hely a csomagtérben – az első ülésen utazott… a jobb oldalon. 
A Gyerkőc kimondottan élvezi a tilitolit. Hazaérvén, az udvaron próbálgattuk a járgányt, majd egy órán keresztül róva a köröket, ellipsziseket, négyszögeket. Még este is, a szobában, csak úgy rá kellett ültetni, mert akkor nem potyogtak az óriás krokodilkönnyek, amik nagy színészi tehetségről árulkodnak egyébiránt, mert a sima mezei hisztit is megszínesítik. Szóval a gond ott kezdődött, amikor a cumit belepottyantotta az első tárolókosárba…
Pipiskedett, nyúlt jobbról, nyúlt balról, aztán a tricikli kibillent egyensúlyából – mivel három kerék mégsem négy – és gyerekkel együtt az oldalára fordult. Ezután jöttek az igazi krokodilkönnyek!
A sütemények mellett természetesen sonka is volt a csomagban. Ha már unalmas a sonka-tojás-kalács hármas, akkor próbáld ki a maradék sonkából az alábbi receptet:
Sonkás-medvehagymás kifli
Hozzávalók a kiflihez:
45 dkg liszt
1 dl olaj
2-3 dkg élesztő
2,5 dl tej
1 kk cukor
1 ek só
A tetejére reszelt sajt, tojás és Rama
Hozzávalók a töltelékhez:
főtt, füstölt sonka
egy csokor medvehagyma (vagy újhagyma)
olívaolaj
egy marék fekete olajbogyó
A kifli hozzávalóiból a szokásos módon egy kelt tésztát készítünk (élesztő megfuttatva, liszttel összekeverve, olajjal összegyúrva, kelesztve) azután 8 cipót formázunk belőle. Minden cipót kör alakúra elnyújtunk, majd pizzavágóval 6-8 cikket vágunk belőle.
A töltelékhez valókat egy turmixba dobáljuk, összeaprítjuk, és annyi olívaolajat adunk hozzá, egy kicsit krémes legyen, de ne folyós. Ebből a töltelékből kanalazunk a tésztacikkekre, kifliket formázunk belőle, és zsírozott tepsire rakjuk. Tojással megkenjük, reszelt sajttal megszórjuk és körömnyi Rama darabokat teszünk mindegyik kiflire. 180-200 fokon pirosra sütjük.
A baba ebédje tojássárgája főtt céklával, krumplival és almával, egy kis reszelt sajttal bolondítva.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!