roomlybox

Ajtócsapkodás és a konyakos csirkecomb

Jellemzően a gyerekek szeretnek szekrényajtókat nyitogatni. Nincs ez másképp nálunk se. Szerencsére babakéz-magasságban csak egy kis ajtócska van, ahová előrelátólag nem tettem semmit. Ám nincs érdekesebb látvány az üres szekrénynél, amiről újra és újra meg kell győződni, tényleg üres-e. Addig-addig leselkedtünk, amíg egyszercsak a bal kéz mutató, középső és gyűrűs ujja – hogy, hogy nem – ottfelejtődött az ajtó mögött, a jobb kéz pedig nagy lendülettel – mert hát úgy szép az ajtócsapkodás, ha hangos – rányomta a szekrényajtót az ottmaradtakra. Az ezt követő pillanatokat három fázisra bonthatjuk: meglepetés… csend; nem jön ki… felszisszenés; fáj… ordítás!
Persze krokodilkönnyek is társultak a mutatványhoz, és hát mit tesz ilyenkor egy anyatigris: rögvest ölbekapja a csemetét, akinek ebben a pillanatban el is múlik minden bánata, fájdalma, és vigyorogva nyúl vissza a szekrényajtóhoz, és nézi újra, hogy tényleg üres-e…
A délelőtt röpke szabad idejében mi másba dobáltam volna a csirkecombokat, mint jénaiba… némi konyakkal és citrommal tuningolva:
Konyakos csirkecomb citrommal

A csirkecombokat megsóztam, és egy kis olajjal meglocsolt jénaiba fektettem. Megcsurgattam jófajta akácmézzel, ráfektettem mindegyikre két-két karika citromot, majd öntöttem alá fél deci konyakot, és ugyanennyi vizet. Lefedve ment a sütőbe 180 fokon. Amikor megpuhult, levettem a tetejét, és megpirítottam a bőrét, ami a méztől jó ropogós lett. Sült krumplival és gyömbéres, rebarbarás meggykompóttal tálaltam.
Baba is jóllakott a sült csirkéből, amihez neki krumplit és sóskát főztem.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!