roomlybox

Harapás és a villámgyors camambertes csirkemell

Mióta van foga, és mióta felfedezte ennek funkcióját…. harap. Szeretetből, játszásiból, méregből, birkózás közben és puszi gyanánt. Időnként egérke foglenyomatok díszítenek. Néha az arcomon, gyakrabban a felkaromon, és mostanában a hasamon is. Eleinte csak piros, de aztán liláskék sejlések. Nem nagyok, – eredendően a készítőjük méretéből – de helyenként lassan leopárdot imitálok.  Az esti, fürdés… Tovább »

Kék foltok és a gombás vaddisznó vese hagymás sztrapacskával

Gyűlnek, gyülekeznek… mármint a sérülések. Egyik nap elborul, mint egy krumplis zsák, másik nap bebújik a konyhaasztal alá, és beveri a szemöldökét az asztal szélébe, ami persze szépen be is lilul, annak rendje és módja szerint. Mondhatnám, mokkája van a gyereknek 🙂  Meg kék, sárga és zöld foltjai, melyik milyen stádiumban, szerte szórva a kis… Tovább »

Csak játszunk és a májpástétom krumpliágyon

Eddig dicsekedtem vele, hogy milyen jól elvan a Legény egyedül a kis birodalmában, akár egy órát is. Így is volt. Ám amióta nyakába vette a birtokot, azóta nincs maradása: kézenfogva járjuk a lakás minden zegét-zugát. Aztán a kert zegét-zugát is, mivel akár esik, akár fúj, Ő kifelé kívánkozik. Amikor pedig nem tudunk leülni a plédre… Tovább »

Bili és vajon sült csuka zelleres almaszósszal

Felnövekvésünk fontos momentuma a bilire szokás. Minden reggel azzal kezdünk, hogy ráülünk a bilire, és addig játszunk, amíg a csomag illendő helyére kerül. Van amikor ez több időbe kerül, mint amennyit ki tud böjtölni anya, ezért amikor ráküzdi a gyerekre a pelust, az összeráncolt szemöldökkel közli, hogy ka…ka…ka! Így szépen kicsomagoljuk a popsit, és folytatjuk… Tovább »

Az első baleset és a tejszínes cukkinis penne

Mivel  maholnap egyévesek leszünk, már bevezettem az étkezésbe a tejtermékeket. Ez magától értetődően egyet jelent a tejbegríz-imádat kezdetével. Reggelire épp ezt főztem, miközben Csemete a konyhába rendszeresített járókában töltötte a lassan múló perceket. Amiért nem akart elkészülni a tejbegríz, gondolta gyorsítja  a folyamatot, és erős rugózásba kezdett, aminek az lett az eredménye, hogy a fogzástól… Tovább »

Elindulás és a paradicsomos szürkemarha

Minden anyuka alig várja, hogy a kúszó-mászó apróság megtegye az első, részeges lépéseket. Nálunk a kúszás volt a jellemző közlekedési mód, mikor aztán két héttel ezelőtt felbátorodott, és térdre húzta magát. Innentől mászni kezdett. Majd egy hétre rá, már a járást próbálgatta. Összeakadt lábacskák, fiókhoz odacsípett ujjacskák, fenékre huppanás, és ehhez hasonló momentumok jellemezték az… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!