roomlybox

Konyha-átalakítás egy hétvége alatt 20.000 Ft-ból

Hihetetlen, igaz? Pedig a legegyszerűbb dolog amivel hatalmas változásokat érhetsz el:

A SZÍNEK

konyha14

 

Igazából majdnem mindegy, hogy ez festék, tapéta vagy textilek formájában jelenik meg. Bármely szín megváltoztatásával kiugró eredményeket érhetsz el. Nézd csak meg ezt a konyhát.

Meghann első lakását vette meg, de pénze nem maradt az átalakításra. Viszont a konyhaszekrény világosbarna színe nem volt éppen szíve-vágya. Ráadásul még a tűzhely is fekete színű volt, ami még sötétebbé tette ezt a kis konyhát, amin egyébként is csak egy kis ablakon jut be a fény.

Elhatározta, hogy kevés pénzből és egy hétvége alatt megváltoztatja a konyháját, és sokkal világosabbá teszi, mint amilyen jelenleg. Ezért fehér festéket ragadott, és átfestette a konyhaszekrény felső részét. Az alsó részét egyszerű szürke festékkel kente át, hogy a fekete tűzhely ne tűnjön ki annyira, és ráadásul a munkapult sem néz már ki olyan szörnyen.

konyha15

 

A felső szekrényről leugrott két ajtó is, így a nyitott polcokon rögtön hozzáférhetőek a mindennapi használati tárgyak. Még néhány színes kiegészítő került a falra és a szekrény tetejére, és már kész is a hétvégi konyhatuning 20.000 Ft-ból.

Te belevágnál egy ilyen projektbe?

forrás

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Zsuzsanna Kovács says:

    Nekem a nyitott szekrényekkel, különösen egy konyhában, mindig a porosodás az, ami eszembe jut, hiszen nem mosogatod el minden nap az edényeket, és óhatatlan, hogy nem porosodik 🙂
    Én a nyitott részeken a fűszeres üvegeket tartom, amelyek zártak.

  2. Igazad van, Zoltán. Nagyon sokat jelent a fotózás szöge, a fények, a színben passzoló kiegészítők. Sokszor egy átlagos enteriőrből a fotózás idejére egy nagyon trendi helyiséget is ki tudnak alakítani, akár úgyis, hogy semmi máson nem változtatnak.
    Ezért csalókák a lakberendezési magazinokban lévő fotók. Azokon egy egész stáb dolgozik, rengeteg fotós utómunkával, hogy olyan legyen, amitől leesik az ember álla.
    Viszont adtál egy nagyon jó ötletet… :)Köszönöm a hozzászólásodat.

  3. Lupták Zoltán says:

    Az első képen:
    -csak a bal felső részen látható lámpa világít.
    -az ablakon le van engedve a redőny
    -a spájz ajtaja nyitva (benne nincs semmi)
    -a falon nincs kép
    -az asztalon nincsenek könyvek és dísztárgyak
    -a konyhapulton nincs semmi
    Ezek mind a hely komorságát, ürességét hangsúlyozzák.
    A második képen:
    -félig fel van húzva a redőny (látszik a falon lévő képen) és az összes lámpa be van kapcsolva
    -az asztalon könyvek, gyertyatartó és felette egy
    nagy kép.
    -a konyhapulton van robotgép, edényszárító stb…
    Így a kép egy kicsit vidámabb, otthonosabb képet ad.

  4. Zsuzsa Fábián says:

    Nekem nagyon tetszik az meg különösen hogy leemelte a két nagyobb szekrényajtót és középre betett egy kis polcot. A székek is jobban mutatnak kék szinben mint sötétbarnán.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!