Festés és kakukkfüves vadmalacgerinc szőlőmártással

Nagyon ráfért már a faszerkezetekre egy festés. Talán 5 éve már hogy festve voltak, és a nap erősen felcakkozta lazúrt. Nekifogtam hát csiszolni. Persze Manócska mindenképpen segíteni akart, ezért aztán kezébe nyomtam egy darab fát, amivel ő is csiszolást imitálhatott. Miután festésre került a sor, nyomban résen volt, és le sem vette a szemét a munkálatokról. Aztán persze részese akart lenni ennek a különlegesen furcsa tevékenységnek, így hát elláttam ecsettel. A kis piros vödörrel a kezében szorgalmasan kente a vizet a garázsajtóra, aztán mikor úgy találta, hogy ez túl haladatlan meló, ráborította az egészet. Munka elvégezve 🙂

Az ebédet egész korán odatettem, mert a gerincnek sok idő kell, még akkor is ha malac.

A malacgerinc kapott szépen sót és őrölt chilit. Zsír került a malacka alá, köréje pedig abból az illatos, kékszőlőből egy marékkal, amit anyukámtól kaptam. Ezenkívül 4-5 gerezd fokhagyma, persze héjastól, majd egy marék friss kakukkfű. Egy löttyintésnyi tokaji aszú kényeztette tovább a husimat, aztán alufóliával bugyolálva ment a sütőbe. A szokásos 160-170 fokon. 

Cirka két óra múlva egy másik tepsiben mellé fészkelte magát a grillfűszerrel és sóval megszórt, olajjal meglocsolt héjas, cikkekre vágott krumpli is. Újabb két óra múlva kész is volt a vajpuha, illatos malacka. Persze közben volt idő elkészíteni a szőlőmártást is, amit a maradék két maréknyi illatos kékszőlő keltett életre… kávéskanálnyi barnacukorral, egy cikk lime lével, sóval és csipet gyömbérrel. Az egészet összeforraltam, és amikor a szőlő levedlette a héját és a húsa is megpuhult, kis teaszűrőn átpasszíroztam. Így a héja és a magok nem kerültek bele a mártásba. Gyönyörű színe van! És az íze…!