Tervezés
Mindig tervezz meg mindent előre. Na jó. Nem muszáj mindent, de azért a végeredményt mindenképpen tervezd meg. Lásd magad előtt a célt, amit szeretnél elérni. Ez lehetne egy tréning bevezetője is, de nem az. Egyszerűen ha tudod, hogy mit szeretnél kihozni a szobádból, akkor sikerül majd elérned. Ha nem, – ha csak úgy alakítgatsz rajta valamit, aztán majd lesz belőle ez vagy az – akkor biztos lehetsz benne, hogy csalódott leszel. Ezért most megmutatom Neked, hogy ha tudod mit akarsz, akkor kis leleménnyel és tervezéssel mekkora változást tudsz elérni. És persze megint csak kevés pénzből. A sárga falak nem voltak valami kellemesek. És semmiképpen nem voltak elegánsak. Ezen Kristen mindenképpen változtatni akart. És a tervezés… Mivel már előre eldöntötte, hogy egy szép lambériás falat szeretne, ezért csak azt kellett kitalálni, hogyan valósítsa meg. Több lehetőség is kínálkozott, pl. nyárfa lécekből, ami elég drágának bizonyult. A másik megoldás a műanyag csíkok voltak, de az sem volt végül jó. A harmadik pedig a farostlemez volt, ami árban is megfelelőnek bizonyult. Viszont a méretre vágással együtt már ez is elég húzós árban volt. Aztán végül natur MDF lapokból készült el a kazettázás, ami a fényes felületének köszönhetően sokkal szebb lett, mint a farost lemez, és még a festéket sem szívta be annyira.
Az első lépés
A festés előtt ki kellett jelölni, hogy meddig legyen a kazettázás. Ezután a falat a vízszintes vonalig fehérre festette. Miután a festék megszáradt, – másnap – feltették a vízszintes MDF csíkokat a falra. Ezt követték a függőleges csíkok. Minden egyes darabot külön méretre kellett vágni, mivel a padló nem volt egyenletes. A konnektoroknál külön tervezést igényelt a lécek felrakása. Ahhoz, hogy ne kelljen minden egyes léc esetében méregetni a távolságokat, egy sablont használtak segítségnek. Ezután az illesztéseket festhető tömítővel kellett kitölteni, hogy szép egyenletes felületet kapjanak. A lécek tetejére még felkerült egy kis párkány tagozat, hogy befejezettebb látványt nyújtson az elkészült kazettázás. Így még inkább hasonlít egy eredeti fa kazettázásra.
A végeredmény
Miután megszáradt, a felső részt egy középszürke árnyalatra festette. Így igazán elegáns lett a szoba hangulata. A felhasznált anyagok: 6 mm-es natúr MDF lap, fehér festék, szürke festék, hengerek, polisztirol díszléc, tömítő és ragasztó anyagok.
***
Ha szeretnél segítséget kérni a lakásod berendezéséhez vagy átalakításához, akkor keress bátran a www.paneltunder.hu oldalon.
Kis lakásban élőknek segítek megtalálni a legjobb elrendezést, hogy maximálisan kihasználhassák a lakásukban rejlő lehetőségeket.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: